Fő a biztonság!
Hétfőre rövid távot terveztem, mert amikor eredetileg összeállítottam a programot, erre a napra Győrben egy emlékestet is gondoltam szervezni. Az Örökkévaló bölcsebb volt nálam – nem is tudom, hogy tudtuk volna megcsinálni ez után a bő hétnyi menetelés után. Szóval, a tervezett program nem jött össze, de emiatt már nem akartam az út tempóján változtatni, annyiban hagytam a dolgot és megelégedtem aznapra 12,2 km-rel. (Ismertek minket, úgyis több lett, teljes 7 km-rel!)
Reggel nyugisan készülődtünk – ráérünk, nem megyünk ma nagyot –, majd olyan 10 óra tájban útnak eredtünk. Egy ideig követtük a Google Maps rövid útját a gyalogosok számára, de rá kellett jönnünk, hogy ez már megint nem a mi világunk. Olyan forgalom volt hétköznap délelőtt azon az elvileg alsóbb rendű országúton, hogy mikor elfogyott alólunk a járda, nem mertünk nekivágni. Helyette visszafordultunk a falu felé, és Ménfőcsanakon át csalitosokon, mezőkön, holtágakon keresztül másik irányból közelítettük meg Győr városát.
Említettem már, hogy meleg volt a héten? Igen, a hőség minden napunkra rányomta a bélyegét, s mivel aznap a szokottnál tovább szüttyögtünk az indulással a légkondis szálláshelyen, most elmaradt a kora reggeli haladós szakasz. Azért a tempó csak megvolt, ebédidőben is sikerült egy árnyas helyen megpihenni, ahol viszonylag kevesebb volt a szúnyog (a vízparton volt belőlük rendesen, még a déli hőségben sem ültek el), és csak sikerült beérni a megyeszékhelyre.
Megterhelve
Furcsa ez. Ahogy koptak a kilométerek, kicsit mintha mi is velünk koptunk volna. Egyre többször került szóba Radnóti csak úgy út közben, szoros apropó nélkül. És egyre nagyobbakat hallgattunk. Győrbe érve valahogy ránk nehezedett az emlékezés súlya.
No, meg a lábaink is jelezték, hogy nem ilyen elbánáshoz szoktak: Ferinek a térde sajdult meg, Gergő a többnapos vízhólyagjaival küzdött, én meg csak úgy elfáradtam és kész. Az utolsó nekilódulás előtt egy parkban heveredtünk el, hogy valamelyest feltöltődjünk, mielőtt újra nekivágunk az utcáknak.
Radnóti utolsó esélye
Győrben az első úticélunk a Zrínyi utcai kórház volt, pontosabban az előtte álló Radnóti szobor. Tragikus ténynek állít emléket: a városba érkező munkaszolgálatosokat ide hajtották (a mozgásképteleneket szekéren vitték), és segítséget kértek számukra, de az intézmény elutasította őket a bombázások miatt megnövekedett betegszámra hivatkozva. Hasonlóan jártak a másik két, iskolából átalakított szükségkórháznál is. Ez lett volna az utolsó esély, hogy a költőt embernek tekintve, emberi bánásmódot kapjon és túlélje a háborút.
Csöndben emlékeztünk.
Amikor minden összeakad
Az aznapi utolsó szakaszon mintegy túlélésre játszottunk. A könyörtelenül tűző Nap akadálytalanul kísért bennünket (milyen jó lenne picit több fa az amúgy meseszép belvárosban!), és a hétköznapok valóságával is meg kellett harcolnunk. Családi kérdések, munkaügyek, miegymás futott be telefonjainkon keresztül, és be kellett látnunk, hogy túra ide-vagy-oda, bizonyos dolgokat meg kell oldanunk és kész.
Szálláshelyünkre, a Központi Kollégiumba érve meleg fogadtatásban volt részünk. Egyrészt, mert nagyon kedvesek, készségesek voltak a portás lányok – másrészt mert oly irgalmatlan meleg volt a szoba, amivel egész utunk során nem találkoztunk addig! Nem is maradtunk ott sokáig: estére „kimenőt” adtunk magunknak, és hárman kétfelé indulva kicsit külön lazítottunk.
Kata, a legsegítőkészebb barát
Előző nap említettem már Kata barátomat, akinek olyan sokat köszönhetünk, hogy muszáj külön is írnom róla. Ha megnézitek a képeket, látjátok, hogy egy cuki kis hátizsákkal bandukolunk az utakon. Közben itt-ott a háttérben megjelenik egy-egy sátor, nagy hátizsák, gitár, adódik hát a kérdés, hogy ezek a cuccok hogyan tudtak bennünket követni. Nos, ehhez kellett a barátaink, legfőképpen Kata segítsége.
Az első két napon a zirci baptista gyülekezet fiataljai vállalták, hogy valamikor reggel/délelőtt autóba rámolják összekészített csomagjainkat, majd elszállítják a következő szálláshelyünkre, de utána Kata vette át ezt a feladatot, és napokon át végezte, majd Nórának, illetve Bercinek adta át egy-egy napra. Sajnos, bár szó szerint a háza előtt mentünk el Nyúlon, aznap nem tudtuk meglátogatni, nem volt otthon, de hétfő este csak sikerült a találkozó. Elnyaltunk egy finom fagyit, elvitt bennünket a „Negyedik Béla király kútja” nevű forráshoz (klímás kocsival – alapból felfrissültünk!), majd vissza a kollégiumba.
Túléltük!
Mire befejeztük melegszendvicsünket a koli előtti parkban, öreg este lett. Közben szépen, egyesével minden problémát sikerült megoldani, vagy legalább nyugvópontra vinni, amik délután felborzolták a lelkivilágainkat így ez volt az az idő, mikor lélekben is készen álltunk arra, hogy az aznapi verset és zsoltárt elolvassuk. Kivártuk – megérte. Olvassátok el ti is a mai másik cikkben!
/https://radnotitura.hu/vers-es-zsoltar-radnoti-emlektura-8-nap/
Újra béke volt körülöttünk és bennünk, és nyugodt éjszaka elé néztünk. Nyugodt, de nagyon meleg éjszaka elé… No, sebaj, reggelre szépen lehűlt minden.