Egy álmos szombat délelőtt
Felvirradt a szombat, a túra hatodik napja, a pihenőnapunk. A reggel, amikor nem az óra szavára keltünk, csak úgy… valamikor. Amolyan nyugis, lézengős nap. Aki tehette, reggeli után lebaktatott a boltba, hogy legyen mit ebédelnünk, vacsoráznunk. Épp jól jött ki a lépés, hogy a bevásárlás végére megérkezett Frici, Gergő barátja, aki autóval hazadobott minket, hogy ne kelljen cipekedni.
Aznap reggeli vagy ebéd táján olvastuk el a verset, és szombat lévén a zsinagógai hetiszakasz egy kisebb részét is. Fájdalmas gondolatok voltak ezek erre a ragyogó napra, az élet egyik legnehezebb kérdését hozták fel bennünk: „Miért?”. Ez a kérdés visszatért a délutáni sétánk során is. Olvassátok el ti is a mai másik cikkben! https://radnotitura.hu/vers-es-tora-radnoti-emlektura-6-nap/
Megebédeltünk, ki-ki amit örömmel és jó lelkiismerettel ehetett, majd egy csöndes szunyókálás következett. A pihenő után rövid sétára indultunk, csak annyira, ami mindenkinek belefért a napi lehetőségekbe. Persze, a séta előtt érzékeny búcsút vettünk a vendégház kutyusától, akit bármilyen néven szólíthattunk, mert mindenre hallgatott.
Pannonhalma központjában megtaláltuk a hajdani zsinagóga épületét és az előtte álló Holocaust emlékművet – ez az utolsó fénykép, amit Józsival közösen készítettünk, mert neki egy délutáni busszal indulnia kellett, hogy a vasárnapi kántori szolgálatára hazaérjen. Ezt a képet látjátok a cím fölött is.
Radnóti emlékmű
Onnan nincs messze a volt Radnóti emlékmű, elsétáltunk hát. Frici is velünk jött, hozta a hegedűjét. Út közben egy újabb cicával találkoztunk, aki dorombolva „tűrte” Frici és Gergő szeretetének hullámait.
Míg megérkeztünk, elmeséltem az emlékmű szomorú történetét. 80 évvel ezelőtt a költő társaival együtt a pannonhami téglagyárban töltötte élete utolsó éjszakáját. Később a város szobrot állított Radnóti Miklós emlékére: egy jelképes téglagyári kemence boltíve alatt fekvő, pokrócba csavart, bronz férfialak. A telephely tulajdonosa körbekerítette a területet, a kulcsot az önkormányzatnál lehetett elkérni, ám egy nap egy látogató azt a döbbenetes hírt jelentette, hogy a szobrot lefejezték, a könnyen azonosítható fejet ott hagyták, míg a több mint 20 kg-os testet elvitték. Azóta az emlékhely nem látogatható. Most egy új helyszínen, rekonstruálva tervezik újra felállítani, a polgármester tájékoztatása szerint remélhetőleg már ősszel átadják.
Meg is érkeztünk a helyhez, ahol ma már csak egy tábla jelzi a hajdani emlékművet – Frici előkapta a hegedűjét, s énekelve, zenélve emlékeztünk.
Este
Hazaérve házigazdánk egy tálka friss fügével lepett meg bennünket, a kerti fügefáról szüretelte. Remekül mutatott az út közben szedett illatos lila akác gally mellett az asztalon, és nem mellesleg nagyon finom volt.
Apropó finom: aznap én főztem a vacsorát, és bár nem voltak velem a szokásos fűszereim, nagyon jól sikerült improvizálni a hely adta lehetőségekkel. Mondjuk úgy: „jó kritikát kaptam”.
Vacsi után a csomagolás nagy részét is megcsináltuk, mert tudtuk, másnap újra útra kelünk, és minél hamarabb indulunk, annál kevesebbet kell a nagy hőségben gyalogolnunk.